Épülhet a szolnoki kampusz

Az elmúlt hetek bizonytalan állapota megszűnt, minden szükséges aláírás rákerült azokra a dokumentumokra, amelyek lehetővé teszik a Szolnoki Főiskola kampuszának megépítését, így az alapkőletételre november közepén sor kerülhet - közölte a felsőfokú oktat

A bizonytalanságot az okozta, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium képviselőjének kézjegye hiányzott az engedélyekről - tette hozzá Székely Péter.

Tájékoztatása szerint a tárcánál azért vártak az aláírással, mert az új felvételi rend bevezetése nyomán a vártnál mintegy százzal kevesebb elsőéves hallgató kezdte meg tanulmányait Szolnoki Főiskolán. Ebből fakadóan az intézménynek kisebb lesz a bevétele, így a minisztérium kérdésesnek tartotta, hogy a jövőben ki tudja-e fizetni a kampuszt építő magáncéggel kötött szolgáltatás-vásárlási szerződésből a ráeső részt.

Időközben azonban a főiskola együttműködési szándéknyilatozatot írt alá a kínai Tiencsin egyetemével, amelynek értelmében költségtérítéses képzés keretében ottani diákok tanulnak majd Szolnokon, és a várható bevételtöbblet eloszlatta a minisztérium aggályait - mondta a rektor.
A kínaiak egy éves nyelvi előkészítő után érkeznének Szolnokra, és a nemzetközi gazdálkodás, valamint a turizmus-vendéglátás szakon a bolognai folyamat értelmében alapképzést kapnának, az előadásokat angolul hallgatnák.

A minisztérium az építkezés megkezdésének engedélyezése fejében azt is feltételül szabta, hogy a főiskola értékesítse mostani szolnoki belvárosi ingatlanjait, és az értük kapott pénzt a kampusz szolgáltatás-vásárlási díjának fizetésére fordítsa.

A Szolnoki Főiskola kampusza a város önkormányzatától térítésmentesen kapott telken magántőkéből épül majd a Tiszaligetben, ezt bérli a beruházótól 20 évre az állam, illetve a főiskola. Az éves kalkulált bérleti díj 217-217 millió forint, amit az állam illetve a főiskola megosztva fizeti.

A várhatóan 2009 első negyedében elkészülő az új kampuszban rektori hivatalt, konferenciatermeket, nyolc tanszéket, kisebb-nagyobb előadótermeket, 1.000 adagos konyhát, büfét és egyéb közösségi helyiségeket alakítanak ki.
Forrás: MTI