Ma indul a Bárka Fesztivál

Második alkalommal rendezik meg november 2. és 11. között a Bárka Fesztivált. A több mint egyhetesre bővült nemzetközi színházi seregszemlén a közönség láthat litván, orosz és német előadásokat is a magyar produkciók mellett - tájékoztatta a Független Hír

A pénteki nyitónapon a litván Korsunovas Színház vendégjátékát nézhetik meg az érdeklődők. A vilniusi társulat Shakespeare: Szentivánéji álom című darabját mutatja be a Bárka közönségének. Szombaton egy moszkvai fiatal színházi csapat Csehov-drámákból összeállított előadását láthatják a nézők.

Vasárnap a magyaroké a színpad. Mundruczó Kornél Frankenstein-terv című rendezésére válthat jegyet a közönség. November 5-én Alföldi Róbert Szentivánéji álmát, november 7-én pedig a budapesti Maladype Színház társulatának Osztrovszkij: Vihar című előadását láthatják a nézők.

November 9-én lép fel a Bárka Színházban Nagy József és társulata, a Jel Színház. Tavaly a társulat "Éden" című előadását láthatták a nézők., idén A Tájkép vihar után című legújabb Nagy József rendezést mutatják be a budapesti közönségnek is. A színházi előadás után, este kilenctől, egy ingyenes Szabados György koncertre várják a hallgatóságot.

A zárónapon egy német társulat, a Berlini Schaubühne am Lehniner Platz lesz a Bárka Színház vendége. A közönség a belga származású, de többnyire Németországban dolgozó Luk Perceval rendező legutóbbi munkáját, Az ügynök halálát nézheti meg a Bárkában.

A nemzetközi fesztivál részletes programja a www.barka.hu oldalon olvasható.
Forrás: FH