Japán folytatja részvételét a misszióban

A japán kormányfő arról akar tárgyalni pénteken az ellenzék vezetőjével, hogy az ország újítsa fel részvételét az afganisztáni misszióban. Fukuda Jaszuo eredetileg is meg akarta hosszabbítani a japán szerepvállalást, de az ellenzéki többségű tokiói Felsőh

Japán, amely a II. világháború óta semleges politikát folytat az ázsiai térségben, a nemzetközi erők afganisztáni misszióját azzal támogatja 2001 vége óta, hogy az Indiai-óceánon cirkáló olajtankereit az Egyesült Államok hadseregének rendelkezésére bocsátja üzemanyag-utánpótlás vételezésére. Fukuda most ezeket a tartályhajókat volt kénytelen visszarendelni.

A pénteki találkozón az ellenzék vezetőjével, Ozava Icsiróval kompromisszumos megoldást próbál találni arra, hogy Japán továbbra is részt vehessen a nemzetközi erők afganisztáni missziójában.

Fukuda szeptemberben lett Japán miniszterelnöke és kezdettől fogva a terrorizmus elleni háborúban való aktív részvétel mellett kardoskodott.
Forrás: FH