Marad még a Titanic

Tovább tart nyitva, november 26. helyett február 5-ig várja a látogatókat a Titanic-kiállítás Budapesten, a Millenáris Fogadóban; a tárlatra a napokban értékesítették a kétszázezredik belépőjegyet - tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.

A kiállítás 1991 óta a világ 18 országában 16 millió látogatót vonzott. Magyarországon a kiállítás felülmúlta a szervezők előzetes várakozásait, így egyeztetve az amerikai partnerekkel, a meghosszabbítás mellett döntöttek - áll a közleményben.

A csaknem ezer négyzetméteren berendezett tárlat Eredeti leletek - igaz történetek címmel szeptember 1-jén nyílt meg. A kiállítás korának legnagyobb óceánjárójáról szól, amely első útján, 1912. április 14-én jéghegynek ütközött és elsüllyedt. A katasztrófa 1517 áldozatot követelt. A 4 ezer méter mélyen nyugvó roncs helyét 1985-ben fedezte fel Robert Ballard expedíciója. A tárgyakat több éves munka eredményeként hozták a felszínre. Ezek közül háromszázat vonultat fel a tárlat.

A kiállítás bemutatja a Titanic megépítését a tervezéstől a vízre bocsátásáig, továbbá a roncs felderítésére szerveződött expedíciót, a leletek felhozatalát és konzerválását. A látogatók megtekinthetnek hajóról származó tárgyakat, így étkészleteket, üvegeket, edényeket, láthatják a rekonstruált luxuskabint és a harmadosztályon utazók puritán kabinját is.

A szervezők szerdai közleményükben kiemelték: az óriás sikert bizonyítja, hogy a napokban értékesítették a kétszázezredik belépőjegyet, ilyen érdeklődés mellett a Titanic-kiállítás lehet Magyarország eddigi leglátogatottabb tárlata.

A ShowTime Budapest és az RTL Klub különösen büszke arra is, hogy Közép-Európában először - Bécset is megelőzve - Budapesten látható a kiállítás. "Arra még nem volt példa Magyarországon, hogy magáncégek ilyen volumenű kiállítást szervezzenek állami támogatás nélkül" - mutattak rá.
Közlésük szerint napközben főleg iskoláscsoportok látogatják a kiállítást, amely "kihelyezett" történelemóra megtartására is alkalmas.

A szervezők nemcsak tartalmában, hanem kivitelezésében is páratlannak nevezik a tárlatot, utalva arra: Magyarországon először látható példa a modern, amerikai kiállításrendező módszerekre. A tervezők a hangulatteremtés minden eszközét segítségül hívták, hogy még emberközelibbé tegyék a hajózás történetének eddigi legnagyobb katasztrófáját.
A kiállítás február 5-ig délelőtt tíz órától este nyolcig várja a látogatókat a Millenáris Fogadóban. A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők azt javasolják, hogy az érdeklődők elővételben vásárolják meg belépőjegyüket.

Forrás: MTI