KDNP: az MSZP a felelős

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az MSZP-t teszi felelőssé, amiért a KDNP-nek még mindig nincs delegáltja az Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottságában - mondta a párt frakcióvezető-helyettese szerdán, Budapesten.

Az MNB-ről szóló törvény szerint az országgyűlési választásokat követően, a parlament alakuló ülését követő három hónapon belül kell a törvényhozásnak az MNB új felügyelő bizottságának tagjait megválasztania. Ez a 2006. évi választásokat követően mind a mai napig nem történt meg - mondta Rubovszky György sajtótájékoztatóján. Hozzátette: az MSZP már közel másfél éve nem állít jelöltet a jegybank felügyelő bizottságába, és az Országgyűlés házbizottságában is hónapok óta csak ígéreteket tesz arra, hogy a jelöltállítással megszünteti a törvénysértést.

Mint mondta, a KDNP-nek - az MSZP törvénysértése miatt - jelenleg nincs delegáltja a jegybank felügyelő bizottságában.

A politikus elmondta azt is, hogy a parlament három pártja, az SZDSZ, a Fidesz és az MDF már bejelentette, hogy jelenlegi küldöttüket jelölik az új fb-be.

Rubovszky György közölte: a törvény szerint az felügyelő bizottsági tagok megválasztásának nem akadálya az, ha a pártok nem állítanak annyi jelöltet, mint amennyit meg lehet választani. Ezért a KDNP a jövő héten kezdeményezi, hogy induljon el a jelölési eljárás - közölte.

A politikus elmondta: az MNB-ről szóló törvény szerint, amíg az Országgyűlés az új tagokat nem választja meg, addig a régi összetételű fb marad hivatalban, így a 2006-ban lejárt mandátumú frakciók által delegált tagok vannak a testületben.

Az Országgyűlés idén június 18-án fogadta el az elnöklő Harrach Péter KDNP-s parlamenti alelnök szavazatával azt az ellenzéki módosító indítványt, amelynek alapján az Országgyűlés választja meg a jövőben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelő bizottságának összes tagját. A módosítás szerint az Országgyűlés által a felügyelő bizottságba választható tagok felét a kormánypárti, másik felét az ellenzéki képviselőcsoportok jelölik úgy, hogy minden képviselőcsoport legalább egy jelöltjét meg kell választani.

Forrás: MTI