17 éve van Demszkynk - Tarlós gratulált

Tarlós István gratulál Demszky Gábornak ahhoz a jubileumához, hogy 1990. október 31-én választották először Budapest főpolgármesterévé. A Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője az MTI-nek szerdán elmondta, nagy teljesítménynek tartja azt, hogy De

Ha úgy működne ma is, mint az első ciklusban "akkor lehet, hogy ma is támogatnám". Sajnos azonban "attól a formájától, főleg emberileg, nagyon messze került" - tette hozzá.

Tarlós Istvánt egyébként szintén 1990 októberében választották először a III. kerület polgármesterévé, akkor még SZDSZ és a Fidesz jelöltként. Óbuda első embereként 2006 őszéig tevékenykedett. Ekkor már a főpolgármesteri választáson indult, s alig maradt el Demszky Gábortól.

Az ellenzéki politikus egyetért azokkal, akik szerint Demszky Gábor az elmúlt 17 évben nem volt nagy városépítő, nem épített "hatalmas dolgokat", sikereit alapvetően politikai személyiségével érte el.
A frakcióvezető szerint Demszky Gábort "nem érdemtelenül vette körül egy legenda 1990-ben". Ez a legenda azonban fokozatosan megkopott, veszített a fényéből. Teljesítménye a személyét övező "kicsit misztikus légkörrel" soha nem állt arányban - szögezte le.

Tarlós István úgy véli, hogy a Demszky Gábor személye köré fonódó legenda, illetve a pr-tevékenysége "messze felülmúlja" a tényleges teljesítményt - jegyezte meg a politikus, aki nem tartotta szerencsésnek azt, hogy a jubileum kapcsán részletesen értékelje, bírálja politikustársa munkásságát.

Demszky Gábor az MTI telefonos megkeresésére szerdán délután nem reagált. A főpolgármester az MTI információi szerint még október 26-án kora reggel Dél-Koreába utazott.
Forrás: mti