Kihallgatták Pedro de la Rosát

Giuseppe Tibis modenai ügyész a kémügy kapcsán kedden kihallgatta Pedro de la Rosát, a Forma-1-es McLaren-Mercedes spanyol tesztpilótáját.

Olaszországi jelentések szerint de la Rosa egy mellékbejáraton jutott be az épületbe, így kerülte el a rá várakozó újságírókat.

Október 9-én honfitársa, a 2006-os világbajnok Fernando Alonso járt Tibisnél és három órát töltött nála. A modenai ügyész Ron Dennis csapatfőnök, illetve két, meg nem nevezett versenyző ellen indított vizsgálatot csalás és ipari titkok meg nem engedett felhasználásának gyanújával.

A McLarent a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a 2007-es szezonban kizárta a konstruktőrök versenyéből és 100 millió dollárra büntette meg ipari kémkedés miatt.

A brit istálló a Ferrari titkos dokumentumait saját céljaira használta fel, ezt támasztották alá Alonso és de la Rosa egymással váltott e-mail-üzenetei is.

Olasz lapértesülések szerint Tibis hamarosan kihallgatja Nigel Stepneyt, a Ferrari fejlesztésekért felelős korábbi mérnökét, aki a titkos információkat eljuttatta a wokingi istállóhoz. A modenai ügyészség decemberig le kívánja zárni a vizsgálatot.


Forrás: MTI