A Fidesz tiltakozik

A Fidesz azt követeli a kormánytól, hogy mondjon le az egészségbiztosítás privatizálásáról - jelentette ki Mikola István, az ellenzéki párt szakpolitikusa kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Azt kérjük, üzenjük, követeljük a kormánytól, hogy mondjon le a társadalombiztosítás és az egészségbiztosítás privatizálásáról, hagyja békén az embereket, és foglalkozzon a jelenlegi rendszer fokozatos továbbfejlesztésével - mondta Mikola István.

A fideszes politikus szerint Budai Bernadett kormányszóvivő állításával ellentétben még mindig nem kapták meg a egészségbiztosítás reformjáról szóló törvényjavaslatot, holott a kormány már november 13-án parlamentben akar róla tárgyalni.

(Budai Bernadett szerint a tervezet szövege nap folyamán már olvasható a parlament internetes oldalán.)

Mikola István azt mondta, a fő baj nem az, hogy a Fidesz nem tudja, miről szól a törvényjavaslat, hanem 10 millió polgár sem tudja, mire készüljön. Szerinte a háttérben, a kulisszák mögött "véres küzdelem" folyik a koalíciós partnerek között.

Hangsúlyozta: az egészségbiztosítás 10 millió polgár és az állam között fennálló társadalmi szerződés, amelyet nem lehet egyoldalúan megszüntetni, főleg úgy nem, hogy csak néhány nappal a tervezett parlamenti vita előtt tudható, miről szól a kormány javaslata.
Forrás: mti