Templom a kocsmában

Templom nyílt egy kocsmában az ausztráliai Melbourne-ben. A kocsma a Docklands nevű mulatónegyedben van, ezért aztán a műintézményt szorgalmasan látogató hívők által alapított templom is a Docklands nevet viseli.

- Jézus a vizet borrá változtatta, kissé talán radikális volt, viszont nem szakadt el kultúrájától és ez fontos üzenet a mai kor keresztényeinek - mondta Guy Mason, Docklands Church lelkipásztora első vasárnapi istentisztelete után.

A James Squire Brewhouse nevű kocsmában megnyílt templomban nem csupán bibliai tanítás, hanem ennivaló, kávé és tea is várja a hívőket, és az istentisztelet előtt vagy után akár egy pofa sört is magukhoz vehetnek - mondta Mason. Hangsúlyozta, hogy a helyszínválasztást egyház-modernizációs szándék vezérelte.

- Nyitott, XXI. századi egyházat akarunk … és a Biblia is mindig nyitva lesz nálunk - nyilatkozott egy gyülekezeti tag korsó sörrel a kezében. "Szerintem sokan vannak, akik el akarnak járni szórakozni vagy csak inni egy pohárral, de úgy érzik, hogy akkor el lennének zárva Istentől" - tette hozzá egy másik egyházközségi tag.

Forrás: MTI