60 járatot töröltek

A SAS Skandináv Légitársaság hétfőn törölte több mint hatvan járatát, miután ideiglenesen kivonta a forgalomból 27 kanadai gyártású repülőgépét. A Bombardier cég Q400-as típusú repülői a futómű hibás működése miatt maradnak a földön. Magyarországi járatok

A SAS erről azután döntött arról, hogy szombaton az egyik Q400-asának kényszerleszállást kellett végrehajtania Koppenhágában: a futómű a leszálláskor nem bírta ki a földet érést és eltört. Két hónapon belül ez már a harmadik hasonló kényszerleszállás volt a Bombardier cég gépével, és még legalább öt esetben kellett visszafordítani Q400-asokat, miután hibát észleltek a futóműveknél. A balesetekben senki sem sérült meg súlyosan.

A járattörlések nagyjából 1500 embert érintenek, főleg Svédországban és Dániában. A légitársaság szóvivője szerint az utasok többségét sikerült másik járatokra átirányítani, és nagyjából megoldották a helyzetet.

A SAS budapesti irodáján a Független Hírügynökség kérdésére elmondták, hogy a gépek földön maradása magyar járatokat nem érint, mert Budapestre Boeing-773-as gépekkel repül a Skandináv Légitársaság.

A SAS közölte, hogy ötszázmillió koronás (13,6 milliárd forint) kártérítést szeretne kapni a Bombadiertől. A légitársaság első becslése szerint az év hátralévő részében háromszáz- és négyszázmillió korona (8-11 milliárd forint) közti veszteséget okoz majd a 27 repülőgép kényszerpihenője.
Forrás: FH