Megérkeztek a darvak Szegedre

A napokban megérkeztek az első darvak a Szeged melletti Fehér-tóra. A vándormadarak Oroszország nyugati tájairól és Skandináviából érkeztek a Tisza vonalát követve, hogy több kisebb pihenőt tartva az észak-afrikai telelőhelyeken töltsék a téli hónapokat.

Csongrád megyében a Fehér-tó a legjelentősebb szálláshelyük, csúcsszezonban - november közepén - láttak már 25-30 ezer madarat is egyszerre repülni a tórendszer és a közeli mezőgazdasági területek között.

A madarak ugyanis nappal a környező kukoricásokban a szétszórt magokat szedegetik össze, éjszakára azonban mindig visszahúzódnak a biztonságot jelentő vizekre. A Kiskunsági Nemzeti Park saját területén, idén 26 hektáron vetett kukoricát, melyet szándékosan nem arattak le, hogy az itt pihenő darvaknak legyen elegendő táplálékuk a továbbrepülésre - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Tajti László, a Kiskunsági Nemzeti Park őrszolgálatának a vezetője.

A madarak néhány heti pihenő után, a hidegebb idők megérkezésekor továbbrepülnek az észak-afrikai telelőhelyükre.
Forrás: mti