Nem pedofil

Nem minősül gyermekpornográfiának Sir Elton John fotógyűjteményének egyik darabja, amelyet egy hónapja foglalt le a brit rendőrség. Nan Goldin "Klara és Edda hastánc közben" című felvétele két ruhátlan kislányt ábrázol. Az észak-angliai Gateshead Baltic C

Az igazgató még a megnyitó előtt felkérte a rendőrséget, hogy vizsgálják meg a kérdéses képet. A rendőrök bevonták az ügyészség szakértőit, akik végül megállapították, hogy nem történt törvénysértés.

"Nem merült fel olyan körülmény, amelynek alapján tisztességtelen felvétel birtoklása és terjesztése miatt eljárást lehetne indítani" - nyilatkozott egy ügyészségi szóvivő.

A brit popvilágsztár gyűjteményébe tartozó Golding-képekből rendezett tárlat számos világvárost megjárt már. Egy 2001-es londoni kiállítás kapcsán már vizsgálta az ügyészség a gyerekpornógyanús felvételt, és akkor sem minősítették tisztességtelennek.

Nan Goldin az egyik legnevesebb amerikai fotográfus, több rangos díj birtokosa, főleg New York-i melegekről és transzvesztitákról készített portréiról ismert, Sir Elton John pedig szenvedélyes műgyűjtő, fotókollekciója több ezer darabos. A gatesheadi kiállítás egyébként végül megnyílt, de néhány nap múlva Sir Elton kérésére bezárták.
Forrás: MTI