Meztelen koreai balerina

Fegyelmit és fizetéslevonást kapott a világ egyik legkiválóbb balerinája, a dél-koreai Kim Dzsu Von, mert fedetlen keblű fotója jelent meg a Vogue magazin koreai változatában. A büntetést az állami Koreai Nemzeti Balett fegyelmi bizottsága szabta ki.

A fegyelmi határozat indoklása szerint "nem a meztelen felsőtest, hanem az előzetes engedély nélküli szereplés" a kifogás alapja.

A Vogue októberi számának fotóján Kim kisasszony balettcipőben, felül minden nélkül ül barátja térdén.

A balerina azzal védekezett, hogy a tiszta művészetre kívánta felhívni a figyelmet testének megmutatásával.

A koreai sajtó bírálja a művésznő megbüntetését. A fegyelmi határozatot képmutatásnak és művészetellenességnek minősítették a különféle dél-koreai lapok.

A 29 éves Kim kisasszony a Koreai Nemzeti Balett első táncosnője, és tavaly megkapta a moszkvai Bolsoj Színház által alapított legrangosabb nemzetközi díjat, a Benois de la Danse-ot a legjobb balerina kategóriában.
Forrás: FH