El lenne vetve az iráni kocka?

A Fehér Ház szerint az ENSZ-szankciók nem elég hatékonyak, ezért fagyasztják be az iráni Forradalmi Gárdával kapcsolatba hozható számlákat és minden pénzügyi tranzakciót - jelentette ki Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter pénteken.

Az intézkedés három iráni tulajdonban lévő bankot, 20 pénzügyi intézetet és hét magánszemélyt érint. Az NBC-nek adott interjújában Condoleezza Rice cáfolta, hogy a precedens értékű intézkedés törést jelentene az orosz-amerikai kapcsolatokban.

Az amerikai külügyminiszter szerint a világ közössége nem nézheti tétlenül Irán nukleáris programjának fejlesztését. Teherán az amerikaiak kérése ellenére a tárgyalások helyett a szembenállást választotta és a világ békéjét fenyegeti. Tovább folytatja atomprogramját, amely nem békés célokat szolgál - közölte Rice. Hozzátette: emellett Irakban, Afganisztánban, Libanonban és a palesztin területeken támogatja a terroristákat, miközben az ENSZ-ben azzal fenyegetőzik, hogy Izraelt letörli a térképről.

A Fehér Ház meggyőződése, hogy Irán évente több százmillió dollárt juttat különféle csatornákon keresztül terrorista szervezetek finanszírozására és ezzel támogatja a nemzetközi terrorizmust. Egy nappal korábban ezt Henry Paulson pénzügyminiszter is megerősítette. A külügyminiszter kijelentette: ha Teherán felhagy az urándúsítással, Washington hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni.

Az NBC-nek adott interjújában Condoleeza Rice cáfolta, hogy a precedens értékű intézkedés törést jelentene az orosz-amerikai kapcsolatokban. Annak ellenére, hogy Vlagyimir Putyin a történtekre reagálva "késsel a kezében fel- és alá járkáló, őrült emberhez" hasonlította a Bush-kormányzatot, amely intézkedésével a lehető legrosszabb megoldást választotta a probléma kezelésére.

Az intézkedést és az Irán-ellenes retorikát egyes szakértők élesen bírálják és párhuzamot vonnak az iraki háborúhoz vezető folyamattal. A Fehér Ház szóvivője, Tony Fratto erre reagálva szükségtelennek nevezett bármilyen "analógiagyártást". Közben arra figyelmeztetett: a kormány igyekszik maximálisan élni a diplomácia adta lehetőségekkel, de semmit nem zár ki. A kijelentés egybevág Dick Cheney alelnök pár napja elhangzott nyilatkozatával, és egyértelmű utalás egy katonai beavatkozás lehetőségére is.

A moszkvai reagálásokkal kapcsolatban Fratto megerősítette, hogy "nem csak bonyolult, de összetett is a két ország közti viszony". Ha vannak nézeteltérések - márpedig jelen esetben vannak -, a két fél igyekszik megtalálni a közös hangot, és együttesen kidolgozni a mindkét fél számára elfogadható megoldást.
Forrás: FH