Toroczkai ügyét passzolgatják

Hatósági határozat elleni izgatás vétségének és felfegyverkezve, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének alapos gyanúját állapította meg a bíróság a Toroczkai Lászlóval szemben lefolytatott bizonyítás során.

Csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróság gyorsított eljárást folytatott a Toroczkai Lászlóval szemben rendzavarás szabálysértése miatt tett feljelentés ügyében. Ennek során állapították meg, hogy a cselekmény másképp is megítélhető és bűncselekmény alapos gyanúját is felveti.
A tárgyalás befejezésével Toroczkai László szabálysértési őrizete megszűnt.

Toroczkai Lászlót hétfőn este állította elő a rendőrség a budapesti zavargások során. A csütörtöki bírósági határozat indoklása szerint Toroczkai Lászlónak, amikor a Szabadság téren beszédet mondott, már tudomása volt arról, hogy a rendőrség megtiltotta az Operához tervezett vonulásos demonstrációt. Ennek ellenére "buzdító hangú beszédet" tartott, harcosoknak nevezve az egybegyűlteket.
Forrás: MTI