Megvan a Tour de France útvonala

Ünnepélyes keretek között bejelentették a jövő évi Tour de France országúti kerékpáros körverseny útvonalát, amely 1966 óta először nem egyéni időfutammal veszi majd kezdetét. A szakma és a közönség által is kíváncsian várt útvonal nem okozott azonban meg

A 3554 km hosszú, háromhetes franciaországi viadal július 5-én Brestből rajtol, a befutó pedig 27-én, szokás szerint a párizsi sugárúton, a Champs-Élysées-n lesz.

A világ legnagyobb és legismertebb kerékpárversenyének 2008-as programjában két egyéni időfutam szerepel és a korábbiaknál kevesebb lesz benne a hegyi szakasz.
Forrás: mti