Dávid Ibolya levele Takács Alberthez

Az MDF elnöke levelet írt az igazságügyi és rendészeti miniszternek, amelyben azt kérte, a lehető leghamarabb kezdeményezzen átfogó, független szakmai vizsgálatot "a fővárosi parkoló-botrány" ügyében.

Tekintettel arra, hogy a parlament egyelőre képtelennek bizonyult a parkoló-botrány érdemi kezelésére, most a pártok felett álló Antikorrupciós Koordinációs Testületen a sor, hogy alapos, szakszerű és elfogulatlan vizsgálattal mindenki számára megnyugtató módon tisztázza az ügyet - írta Dávid Ibolya az MTI-hez pénzeken eljuttatott levélben a testület elnöki tisztét is betöltő Takács Albertnek.

Az ellenzéki párt elnöke emlékeztetett arra, hogy egy gazdasági hetilap több mint fél éve hozta nyilvánosságra a hét budapesti kerületet érintő, "mindeddig kivizsgálatlan, azonban felettébb gyanús politikai szálakkal átszőtt fővárosi parkolási botrány ügyét".

Dávid Ibolya azt is kifejtette Takács Albertnek, hogy az MDF már a tavaszi parlamenti ülésszak végén leadta a vizsgálóbizottság létrehozásához szükséges számú aláírást, az MSZP és a Fidesz azonban hosszú időre elodázta az érdemi vizsgálatok megindulását, mivel az Alkotmánybíróság elé utalta a vizsgálóbizottság felállításának kérdését.

Forrás: MTI