Rúzsa Magdi turnézik

Kolozsváron kezdte csütörtökön erdélyi turnéját Rúzsa Magdi, az énekesnő Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen is közönség elé lép majd. Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján az énekesnő elmondta, hogy ez az első igazi turnéja. Mivel elősz

Mint mondta, a könyv olvasása közben arra az elhatározásra jutott, hogy minél többet kell látnia ebből a vidékből.

Az énekesnő reméli, hogy lesz alkalma turnéja alatt székely asszonyokkal is beszélgetni, mert - mint fogalmazott - nagyon szereti a székelyföldi tájszólást. A vajdasági Rúzsa Magdi a turné szervezőitől kérte azt is, hogy kisebb települések templomait mutassák meg neki.

A Megasztár vetélkedő utolsó győztesének turnéját támogatja a román országos ifjúsági hatóság is. Ennek vezetője, Borbély Károly az MTI-nek csütörtökön elmondta: másodszor szervezik meg az úgynevezett szórványkaravánt, s ennek keretében segítenek a Magyarországon sikeressé vált énekesnő erdélyi turnéjának a megszervezésében.

Forrás: MTI