Hat és fél év a fürdői késelőnek

Hosszú időn át folyamatosan bántalmazta, majd 2006 májusában egy késsel mellbe szúrt feleségét, súlyos sérülést okozva ezzel az a férfi, akit csütörtökön jogerősen hat és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla.

Tóth Imre 1985-ben kötött házasságot a későbbi sértettel, házasságukból két gyermek született. Kapcsolatuk 2000-ben kezdett megromlani, ennek oka a vádlott mind gyakoribb alkoholfogyasztása volt, amelynek következtében a férfi egyre agresszívabbá vált, feleségét, gyerekeit is bántalmazta.

Emiatt előfordult, hogy az asszony gyerekeivel többször is hosszabb-rövidebb időre a szüleihez költözött, azonban a vádlott kérésére életközösségüket a gyerekek érdekében helyreállították. A bántalmazásnak 2005-ben és 2006-ban többször is a rendőrség vetett véget, s a hatóság 2006 februárjában gyermekvédelmi intézkedést is kezdeményezett.

2006. február 22-én kora délután az ittas férj ismét bántalmazta a feleségét. A lakásban tartózkodó gyerekeik az anyjuk segítségére siettek, megpróbálták őket szétválasztani, eközben a vádlott mindkettőjüket bántalmazta. Néhány hónappal később a feleség, mivel nem tudta elviselni a vádlott agresszív viselkedését, ismét a szüleihez költözött, s ezt követően folyamatosan zaklató SMS-eket kapott a férjétől, aki megkereste munkahelyén is.

Május 21-én a vádlott egész nap ivott, estére súlyosan leittasodott, a lakásában egy kést vett magához, majd a felesége munkahelyére az egyik szegedi fürdőbe ment. Fellökte az őt feltartóztatni akaró biztonsági őrt, berohant a pénztárba, ahol a sértett dolgozott, és mellbe szúrta az asszonyt. A sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, nem került életveszélyes állapotba, de tekintettel az elkövetés módjára, a sérült testtájékra, az elkövetés eszközére, akár életveszélyes sérülés is kialakulhatott volna - áll bíróság ítéletében.

A táblabíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntettében és emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek Tóth Imrét és jogerősen hat év hat hónap börtönre ítélte.
Forrás: MTI