Visszahívják a küldötteket

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) visszahívja delegáltjait az Országos Etikai Tanácsból (OET), mivel nem egységes a kamarai etikai ítélkezés szabályozása - jelentette be a MOK és az MGYK elnöke szerdán sajtótájékoztatón

Szabó Sándor, az OET elnöke elmondta: év eleje óta, mióta eltörölték a kötelező kamarai tagságot, nincs egységes kamarai etikai szabályozás, így szünetel az etikai ítélkezés is. Hozzátette: a delegáltak visszahívása megbéníthatja az OET munkáját.

Éger István, a MOK elnöke úgy fogalmazott: abszurdum, hogy "kettéválasztották" a kamarai etikai ítélkezést, hiszen amíg valaki önkéntes kamarai tag, addig a köztestület etikai normáival "néz szembe", ha azonban nem kamarai tag, akkor az "állami" szabályozás vonatkozik rá, amelyet egy miniszteri rendeletben rögzítettek.

Horváth Tamás, a gyógyszerészi kamara elnöke hozzátette: a miniszteri etikai szabályozást nem egyeztették az OET-tel, így az jogellenes.

Benoist György, a MOK országos etikai bizottságának tagja elmondta: az elmúlt 12 évben 450 etikai eljárást folytatott le a kamara bizottsága, és évente az ügyek mintegy 5-8 százalékában marasztalták el az orvost. Véleménye szerint növekedni fog az etikai ügyek száma - tette hozzá.

Az OET elnöke elmondta még, hogy a kötelező kamarai tagság eltörlése véleményük szerint alkotmányellenes és diszkriminatív, mert a kilenc szakmai köztestületből csak háromnál - az orvosinál, a gyógyszerészinél és a szakdolgozóinál - szüntették meg a kötelező kamarai tagságot.
Az Országos Etikai Tanács másodfokon ítélkezik etikai ügyekben, tagjai a kamarák és az Egészségügyi Minisztérium.

Forrás: MTI