Fellövik a szondát

Kína szerdán bocsátja fel első holdszondáját. A Csang-e 1 háromdimenziós térképet fog készíteni a holdfelszínről, és elemezni fogja az égitestet borító port. A kínai mitológiai holdistennőről elnevezett mesterséges égitest november végén kezd képeket sugá

Ez az első szakasza Kína nagyra törő Hold-kutatási programjának. A második szakaszban, körülbelül 2012-ben járművet terveznek feljuttatni a z égitestre. A harmadik fázisban pedig olyan holdjárót lőnének fel, amely mintákat gyűjtene, és azokat vissza is hozná a Földre.

Peking a robotszondák után embert is küldene a Holdra, 2020 után pedig állandó kutatóbázist tervez létesíteni a Föld kísérőjén.

2003-ban és 2005-ben már járt kínai a világűrben, ezzel Kína a harmadik űrhatalom Oroszország és az Egyesült Államok után.
Forrás: FH