A másik oldalé a díj

Fatih Akin rendező A másik oldal című német-török filmje nyerte el a Lux-díjat, az Európai Parlament (EP) filmes elismerését, amelyet idén adtak át először. A Lux-díjat, egy Bábel tornyát ábrázoló szobrot Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke a

Ezzel az elismeréssel a parlament minden évben olyan filmet fog jutalmazni, amely Európa számára fontos, aktuális társadalmi kérdésekre hívja fel a figyelmet - hangsúlyozta az EP elnöke.

Az EP felkérésére szakmai zsűri választott ki három európai filmet a megmérettetésre: Fatih Akin A másik oldal, Cristian Mungiu 4 hónap, 3 hét és 2 nap, valamint Manoel de Oliveira Bell toujours (Mindig szép) című alkotását.

A filmeket október 1. és 18. között kilencszer vetítették a parlament brüsszeli épületében kialakított moziteremben. A díj odaítéléséről azok az EP-képviselők szavazhattak, akik mindhárom alkotást látták.

A fény mértékegységéről, a luxról elnevezett elismerés célja, hogy felhívja a figyelmet az európai filmgyártásra és megkönnyítse az európai filmek terjesztését. A Lux-díjból finanszírozzák a győztes film feliratozását az EU 23 hivatalos nyelvén.

A nyelvi sokszínűséget szimbolizáló szobrot Jocelyne Coster belga művész tervezte - tájékoztatta a Lux-díj átadásáról az MTI-t Perger István, az EP munkatársa.

Forrás: MTI