Tüntetők támadtak rendőrökre

Miénk a város, miénk az utca, halál az izraeli vízágyúkra, szavakkal szólította fel a lakhelyelhagyási tilalom alatt álló Budaházy György a Magyar Önvédelmi Mozgalom rendezésében összegyűlt mintegy kétezer embert hétfőn este a fővárosi Szabadság téren.


Az államellenes bűncselekménnyel gyanúsított diósdi férfi arcát kendővel eltakarva úgy fogalmazott: "köpök rá, hogy lakhelyelhagyási tilalom alatt vagyok, gondolkodjátok el, miért vagyok itt, miért kockáztatok. Nektek is cselekednetek kell".

A 2002-es Erzsébet híd lezárásakor ismertté vált férfi beszédével arra szólította fel a tömeget, hogy vonuljanak a város utcáin annak ellenére, hogy azt a rendőrség azt korábban megtiltotta.
A főként kopaszra nyírt, fekete ruhát és fehér fűzős katonai bakancsot viselő fiatalok beszéde közben hosszan skandálták, "fegyverbe, Gyurcsány takarodj".

Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke azt mondta: "a hatalom kijárási tilalmat rendelt el, sokan félnek kijönni az utcára, de hitre, hűségre és bátorságra van most szükség".

Toroczkai László azt mondta, a forradalom és a szabadságharc 1956 óta a mai napig tart és az 51 évvel ezelőtti esemény megcsúfolása lenne, ha az emberek békésen hazamennének.
A beszédeket követően az emberek hosszan skandálták, hogy "Gyurcsány takarodj!" és utcára, illetve "Ria, Ria, Hungária!"

A tüntetők ezt követően elindultak Toroczkai László vezetésével a Szabadság térről az Operaház felé a Batthyány tér irányába. Toroczkai közben bejelentette, hogy ő nem kapott semmiféle hivatalos értesítést a rendőrségtől, hogy vonulásukat betiltották volna, és azt mondta a tüntetőknek, hogy mindenki döntsön szabad belátása szerint. Ez alapján tartson velük.

A tüntetők egy része a vonulás közben megtámadta a Szabadság téren lévő szovjet emlékműnél álló rendőröket, sörös palackokkal dobálva meg őket.