Kizavarták a moziból, mert víz volt nála

Egy moszkvai férfi perel egy mozit, ahová nem engedték be családját másutt vásárolt ásványvízzel.

A férfi egy augusztusi estén a L'ecsó című animációs filmet akarta megnézni feleségével és kislányával, de a jegyszedők nem engedték be, mert a nagy hőségben a család tagjai egy-egy felbontott üveg ásványvizet tartottak a kezükben. Hiába hívták az igazgatót is, aki azonban szintén a szabályzatra hivatkozott, amely szerint másutt vásárolt itallal és étellel nem lehet bemenni a moziba.

A családfő az illetékes moszkvai kerületi bírósághoz fordult az ügyben, ugyanis úgy érzi, sérelem érte fogyasztói jogait.

Először is az erkölcsi kár fejében egymillió rubelt követel, ugyanis kislánya folyton emlegeti, hogy kirúgták a családot a moziból. Követeli azt is, hogy a szabályzatot változtassák meg olyan értelemben, hogy a nézők bevihetik a nézőtérre másutt vásárolt italukat és rágcsálni valójukat.

A felperes azonban még ezzel sem elégszik meg: ahhoz is ragaszkodik, hogy az új szabályzatot, valamint a vonatkozó bírósági ítéletet kötelező legyen kifüggeszteni a mozikban, már amennyiben a bíróság az ő javára dönt.

Forrás: MTI