Zsoltárrekord született

Egyedülálló zenei rekordként feldolgozta és felvételen rögzítette az összes zsoltárt egy salgótarjáni művészházaspár. A négyszáz éve Szenci Molnár Albert által fordított egyházi énekekből készült gyűjtemény zenei ősbemutatóját vasárnap délután tartják a s

A salgótarjáni Egyházzenei Stúdió három év munkájával készítette el a zsoltárok mindmáig egyetlen, teljes feldolgozását. Tóth Tibor hegedűművész és felesége, Lengyel Judit énekművész által előadott Psalterium Ungaricum Zsoltároskönyv zenei anyaga százötven énekes fohászt tartalmaz. Tóth Tibor a Független Hírügynökségnek elmondta: eddig feltehetően a szervezési nehézségek miatt nem vállalkozott még senki a teljes zsoltárgyűjtemény előadására. A templomokban rendszerint csak 25-30 zsoltárt énekelnek.

A házaspár korábban már feldolgozott több egyházi ünnephez kapcsolódó zsoltárt. A mostani, sajátos zenei rekordnak tekinthető alkotásuk 15 órányi hanganyag. Az összes zsoltárt tartalmazó zenei DVD ősbemutatóját vasárnap délután 4 órától tartják a salgótarjáni református templomban. A koncerten elsősorban a ritkán halható, a liturgiák rendjébe általában be nem illesztett zsoltárokat szólaltatják meg.
Forrás: FH