Tankokat foglalt le a rendőrség

Az egyik televíziós csatornán mutatta be tankjait egy budaörsi férfi, másnap már le is foglalták őket a rendőrök. A múlt hét pénteken történtekről most, szombaton számolt be a rendőrség. A magánkézben lévő harckocsikat az egyik kereskedelmi televízióban m

Másnap a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a műsorban látottak alapján helyszíni szemlét tartottak a telephelyeken, ahová a Magyar Honvédség szakértőit is megukkal vitték a nyomozók. A szakemberek megállapították, hogy a tankokat nem a törvényi előírásoknak megfelelően hatástalanították, ezért a harci járműveket lefoglalták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint a 37 éves férfi két telephelyén több olyan harci járművet is találtak, amelyekről a helyszíni szemlén a honvédségi szakemberek megállapították, hogy nem a törvényeknek megfelelően hatástalanították őket. A tankok egyébként mozgásképesek, de lőni nem lehet velük. A nyomozók lefoglalták a kifogásolt tankokat, de nem szállították el őket a tulajdonos telephelyeiről. A férfi kifogásolta az eljárást, mivel így - bár ott maradtak tankjai - nem nyúlhat hozzájuk. A rendőrség a héten az ügyészségre küldte a férfi kifogásával kapcsolatos iratokat.

A Független Hírügynökség kérdésére a BRFK sajtóosztályán azt válaszolták, hogy egyelőre nem mondhatják meg, pontosan hány darab és milyen harci járművet foglaltak le.

A hivatalos megfogalmazás szerint visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással- és kettős felhasználású termékkel bűntett gyanúja miatt indult eljárás az ügyben.

Forrás: FH