Szoboravatás a belvárosban

A Magyar Operett Napja és Kálmán Imre zeneszerző 125. születésnapja alkalmából szobrot avattak a komponista emlékére szombaton Budapesten, a Nagymező utcában.

A Budapesti Operettszínház bejáratával szemben felállított művet, Veres Gábor alkotását Demszky Gábor főpolgármester leplezte le. Az eseményen részt vett Yvonne Kálmán, a zeneszerző leánya is.

Demszky Gábor igazi társadalmi kezdeményezésnek nevezte a szoborállítást, utalva arra: az alkotás, amely Kálmán Imrét padon ülve ábrázolja, nem állami forrásból, hanem magánemberek, cégek és a színház művészei, a Pesti Broadway Alapítvány közreműködésével, támogatásával készült el.
Veres Gábor munkája mellett a kompozíció része egy számítógép is, amellyel a színház honlapján lehet böngészni.

A főpolgármester közölte: Kálmán Imre 125 éve, október 24-éről 25-ére virradó éjjel jött világra, az idén az egész év a zeneszerző ünneplésének jegyében telik.

A Budapesti Operettszínház igazgatója, Kerényi Miklós Gábor kiemelte, hogy Puskás Ferenc labdarúgó mellett Kálmán Imre zeneszerző nevét ismerik a magyarok közül a legjobban a világban.
A színház előcsarnokában valamint az I. emeleti nézőtéri folyosón már látható a Kálmán Imre emlékére rendezett kiállítás. Az október 30-ig megtekinthető tárlaton a komponista eredeti tárgyai, relikviái, kottái, valamint plakátok, fotók, könyvek szerepelnek.

A Magyar Operett Napja 2002 óta október 24-e, Kálmán Imre zeneszerző születésének (egyben Lehár Ferenc halálának) napja. Kálmán Imre (1882-1953) nevéhez olyan művek kapcsolódnak, mint a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, A cirkuszhercegnő, A montmartre-i ibolya, vagy A bajadér.

Forrás: MTI