Egy nagyváros egyheti szemétadagját szedték össze

13 ezer köbméter hulladékot gyűjtöttek össze szombaton az országutak mellől a közútkezelő munkatársai és önkéntesek. Idén egyszer, a Föld napján már volt ilyen akció, most 800 helyen dolgoztak, eltűntettek állati maradványokat, sörösdobozokat, autógumikat

A 61-es út mellől mindkét oldalon körülbelül 40 zsák szemetet szedtek össze a dombóvári diákok, a többi területről 32 zsáknyi mennyiséget gyűjtöttek - mondta Klitsch Ildikó, az 516. Számú Ipari Szakközépiskola tanára az RTL klubnak.

Dobozos sörtől a pille palackig, autógumitól a betonig, állati maradványokig lehetett találni a főváros környéki utak mellett. Volt ami a közútkezelő munkatársait is meglepte. Szőnyi Zsolt, szóvivő szerint a legnagyobb problémát a kidobott bútorok, építési törmelékek jelentik.

Olyan töménytelen mennyiségű a szemét a 30 ezer kilométeres úthálózat mellett, hogy hiába próbálják ezt rendszeresen utolérni, egyszerűen fizikailag nem lehetséges - mondta Szőnyi Zsolt, a Magyar Közút Kht. szóvivője.

A közút dolgozói és 27 ezer önkéntes, egy nap alatt majd 13 ezer köbméter szemetet szedtek össze az utak mellől. Ez több mint amennyi szemét egy Miskolc méretű városban egy hét alatt keletkezik.
Forrás: FH