Ferencvárosi koktél

Amióta az FTC elsüllyedt a magyar foci bábszínházának paravánja mögött, csak a legelszántabb szurkolók tartottak ki mellette. Hisz az még az ősi ellenfeleknek is fájdalmas látvány, hogy a legtöbbszörös bajnokot sosem hallott kisvárosok csapatai náspángolj

A szomorú széria és az öreg mágus

Itt van rögtön ez a 4:0. A helyzetet leheletnyit menti, hogy a fiaskó a másodosztály egyik nevesebb együttesével, a Kecskeméttel szemben következett be, ugyanakkor szomorú, hogy már ennek is örülni kell. Pedig ránézésre nincs hiba a rendszerben: adott egy mérsékelten erős kezdőtizenegy, és egy szebb napokat látott főedző. Oké, nem lesz ebből a Fradiból a kredenc mélyén generációkon át féltve őrzött gombfocicsapat, de azért itt rúgja még a bőrt Lipcsei, és a többiek sem most jöttek az alsós tornaszertárból. Az eredmények mégis rácáfolnak a legborúlátóbb totóvárakozásokra: patinás egyletünk a másodosztály alapvonalán gurigáz.

Nehéz elképzelni, hogy élheti meg Csank mester a szomorú szériát. Hisz őt egykoron igazi futballmágusnak tartották, aki fura varázsigéket mormolva bajsza alatt képes diadalra vezetni az esélytelen labdaharcosok vidéki hadosztályait is. A Békéscsabával 1988-ben kupagyőztes lett, ám a mítoszfelhő 1994-ben szállt le rá, amikor a Vác FC Samsung (engedtessék meg ennyi blaszfémia, de e névről nekem mindig egy kínai költő ugrik be) közepesen tehetséges együttesét a bajnoki dobogó tetejére cipelte.



Sheffield vagy se pénz, se hit?


A zöld sasok mélyrepülésének hátterében gyaníthatjuk az FTC mögött álló tőkeerős befektető hiányát is, aminek alapot ad, hogy már többen visszatáncoltak a klubfinanszírozástól. Olyan rossz biznisz lenne a Fradiba fektetni? Jelenleg eme kérdésen agyalva a szupervállalatok marketingesei nem rágják tövig ceruzájukat. Miért is tennék, amikor egy olyan Ferencvárosról van szó, amelynek komoly kihívást jelent a félelmetesnek jóindulattal sem nevezhető Baktalórántházával, vagy a tuzséri tizeneggyel összecsapnia?

Természetesen, akiben ott dobog még a zöld-fehér szív, rávághatja az ellenérveket: ez egy tekintélyparancsoló múlttal bíró együttes, fanatikus drukkerekkel, és honi körülmények között pár ismert névvel. Vegyük mindjárt Vince Ottót, aki két fantasztikus gólt vágott 1995-ben a Grasshoppernek, vagy Dragóner Attilát, aki szintén ebben az évben az olimpiára utazó ifjú magyar válogatottnak is tagja lehetett. Esetleg a már említett Lipcseit: ő a Jászberény előtt játszott azért rangosabb ellenfelekkel is a jelenleg messze ringó víziónak tetsző Portóban.

Némi reményre ad okot, hogy az Angliában szintén a másodosztályt nyüvő Sheffield United tulajdonosa, Kevin McCabe komolyan érdeklődik a Ferencváros és az Üllői úti ingatlanok iránt. Ha az üzlet mellett döntenek, nem lesz eredménytelen a csapat értékesítésére kiírt negyedik(!) tender, és angol támogatással vághat neki a Fradi a feljutási küzdelmeknek. A skót mágnás anyagi téren is a Kánaánnal kecsegtet, nem a Tesco-gazdaságos FTC híve. Reméljük, mecénási hajlama kitart a pályázati határidő lejártáig.

Az anyagi restaurációval egyetemben várható a szakmai megújulás is. Ez ráfér bizony a csapatra, főleg ami az utánpótlás-nevelést illeti. A csapat gerincét meglehet, hogy tehetséges játékosok alkotják, felettük viszont kétségtelenül elszállt az idő, hiszen javában tapossák már a harmincas éveiket. A saját fejlesztésű ifjú titánokból pedig kevés üti meg az ő szintjüket, akiben volt talentum, még időben lelépett (mint Huszti Szabolcs). Adott tehát a feladat: újra kell építeni a játékosnevelést.



Az utolsó utáni percben járunk...


A profi irányítás visszacsempészheti az Üllői úti aréna sokat megért falai közé újra azt a szellemiséget és elszántságot, ami majdnem harminc alkalommal tette lehetővé a bajnoki cím bezsebelését, illetve hússzor segített Magyar Kupa elnyerésében. Emlékszünk még Moldova György novellafüzérére, a Ferencvárosi koktélra? Esténként a 8888-as Italboltban H. Kovács törzsdrukker a legképtelenebb Fradi-sztorikat füllentette a legendaéhes publikumnak. Mesélt önfeláldozó kapusokról, világverő csatársorról és a klubért életét áldozó balhátvédről is. A baj az, hogy mára csak H. Kovácsok maradtak az egyesületnél...

Miért járunk az utolsó utáni percben? Pár éve még rossz rémálomnak tűnt a csapat lecsúszása a másodosztályba, ma viszont az Üllői út öreg labdaszedői is szomorúan ismerik el, hogy ez csak a jéghegy teteje, innen még bőven van hová szánkázni. Gondoljuk csak el, a Fradi kiesik innen is, és egyszer csak a fővárosi területi bajnokság lelkes amatőrjei között találja magát. A drukkerek izgatottan szotyolázhatnak majd a lelátón, miközben a fiúk életre-halálra viaskodnak mondjuk a rettegett hírű 2-es számú Tömbház FC-vel. A végén a zöld-fehéren lemenő nap tüzében a gaz verte, elhagyott stadionban néhány gyerek kergeti a labdát. De ők is hazamennek sötétedés előtt, mert szüleiktől tudják, hogy éjszakánként a B-szektorban kísért a Fradi 1913-as bajnokcsapatának kapusa, Abonyi Árpád.

Sic transit gloria mundi, azaz talán mégsem, a dísztemetéssel várjuk meg a szezon végét. McCabe Budapestre küldött nagykövete, Terry Robinson ugyanis kijelentette: „Mind a kritikusoknak, mind a támogatóknak azt üzenem: ne legyenek kétségeik afelől, hogy ha mi beszállunk, akkor az előrelépés hamarosan érezhető lesz.” Úgy legyen!