Visszapillantó helyett kamera

A Sanyo japán elektronikai konszern szerdán bejelentette, hogy olyan berendezést fejlesztett ki, amelynek segítségével a teherautó vagy más nagytestű jármű vezetője képernyőn figyelheti "madártávlatból" készült felvételen - és így holttér nélkül - gépkocs

A felülnézetből készített felvételhez a Sanyo négy széles látószögű kamerát alkalmaz a járművön. A kamerák által készített szinkronizált felvételeket (kameránként és másodpercenként 30) a cég technológiái segítségével valós időben összeillesztik oly módon, hogy a járműről készült légi felvétel benyomását keltik.

A négy kamera képei vezeték nélküli Wi-Fi rendszeren jutnak el a kezelőegységbe, ami megkönnyíti a telepítést és csökkenti a költségeket - áll a konzorcium közleményében. Az új berendezés rendkívül hasznosnak ígérkezik a nagytestű járművek esetében, amelyeknek a visszapillantó tükrei nem képesek a sarkokat mutatni, ami balesetveszélyt jelent a kereszteződésekben és a kényes műveletek során.

A Sanyo továbbá bejelentette, hogy olyan rendkívül érzékeny kamerát is kifejlesztettek, amely képes az éjszakai felvételek színeinek rekonstruálására. A technika különbözik a szokásos infravörös szűréstől. Az éjszakai vezetést megkönnyítő segédeszközt a teherautók és az autóbuszok hátsó részére tervezik felszerelni, hogy a megkönnyítsék a vezető számára a beállást.
Forrás: MTI