Dokumentumfilm-fesztivál kezdődik

Harminc országból ötvenhat film szerepel a nagyszebeni 9. Astra Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztiválon - írta szerdai számában a Krónika.

Az erdélyi napilap szerint az október 22. és 28. között zajló szemle végleges programja hosszas előkészületek után állt össze. Az előzsűri mintegy nyolcszáz beérkezett alkotás közül válogatott. "Az a tény, hogy ilyen sok film érkezett be, megerősít bennünket abban, hogy ezt a fesztivált nemzetközileg is ismertebbé kell tennünk. Éppen ezért tervezzük, hogy idéntől – mikor Nagyszeben Európa kulturális fővárosa – változtassunk az Astra eddigi hagyományán: ne kétévente, hanem évente rendezzük meg" – nyilatkozta Dumitru Budrala fesztiváligazgató.

A fesztivál rangját a zsűri összetétele is jelzi, hiszen a tíztagú testületbe olyan neves személyiségeket sikerült meghívniuk, mint Pawel Pawlikovski, a lengyel származású, Nagy-Britanniában élő rendező, Cristi Puiu, a Cannes-ban díjazott román alkotó, Kaori Szakagami japán rendező és Michael Sinclair Stewart antropológus.

A négy – nemzetközi, európai, román és diákfilm – szekcióban vetítésre kerülő versenyfilmeken kívül még 34 alkotást láthat a közönség. Az off-program részét képezi Az én Erdélyem szekció is, amelyben tíz, Erdélyhez kapcsolódó dokumentumfilm, továbbá egy tárlat szerepel.

A fesztiválon még BBC- és Arte-produkciók, abszolút bemutatók és híres rendezők portréfilmjei is helyet kapnak, a szervezők az ausztrál Bob Connolly és a brit Michael Yorke pályáját kívánják megismertetni a közönséggel.

A szemle ugyanakkor találkozási lehetőséget biztosít a filmiparban dolgozók számára, a játékfilmek és művészi dokumentumfilmek támogatási lehetőségeit workshop keretében vitatják meg. A dokumentumfilm mai helyzetéről kerekasztal-beszélgetésen osztják meg nézeteiket a szemle résztvevői.

Forrás: MTI