Bergmanra emlékeznek

Laterna magica - Isten és ember Ingmar Bergman művészetében címmel filmvetítéssel emlékeznek a júliusban elhunyt svéd filmrendezőre a hétvégén Budapesten, a békásmegyeri evangélikus templomban - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A filmnapok keretében pénteken A hetedik pecsét, a Suttogások és sikolyok, valamint az Érintés című alkotást vetítik. Szombaton a Tükör által homályosan, az Úrvacsora és a Csend, míg vasárnap a Fanny és Alexander című filmet láthatják az érdeklődők.

A háromnapos rendezvény címe Ingmar Bergman önéletrajzi kötetére utal. Az esemény keretében beszélgetést is tartanak, amelyen részt vesz Grunwalsky Ferenc, a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának elnöke, Donáth László evangélikus lelkész és Báron György filmkritikus.

Ingmar Bergman 89 éves korában, 2007. július 30-án hunyt el. A svéd rendező, aki lutheránus lelkész gyermekeként született, 1945-től készített filmeket, de csak 1956-ban, A hetedik pecsét című alkotásával vált világhírűvé. Olyan műveket hagyott maga után, mint A nap vége, a Tükör által homályosan, az Úrvacsora, A csend, a Farkasok órája, a Szégyen, vagy a Jelenetek egy házasságból.
Filmjeinek meghatározó témái között volt a művész sorsa és küldetése, a művészet lényege, Isten keresése, a lelki problémák és az emberi viszonyok, valamint az ember feloldhatatlan magánya, szorongása.

Ingmar Bergman számos színészt indított el a pályán, filmjeiből ismerte meg a világ Max von Sydow-t, Gunnar Björnstrandot, Ingrid Thulint, Bibi Anderssont és Liv Ullmannt.

Élete utolsó két évtizedére visszavonult a filmezéstől, csak 2003-ban tért vissza egy tv-film erejéig a Sarabande-dal, amely a Jelenetek egy házasságból hőseit mutatta be, 30 évvel később.

Forrás: MTI