Szeret egy hívőt, szeretik a hívek

Leváltották egy kis észak-olaszországi falu plébánosát, mert beleszeretett egy nőbe, de hívei kitartanak mellette. Padova püspöke dekrétumban fosztotta meg parókiájától Sante Sguotti atyát, Monterosso plébánosát, továbbá megtiltotta neki, hogy gyóntasson

Bűne a katolikus egyház számára, hogy viszonya van egy nővel és nem is hajlandó róla lemondani. Ráadásul az a szóbeszéd járja, hogy gyermeke is született kedvesétől.

A hívek azonban fellázadtak az elöljáróval szemben. A szerelmes atya leváltásának másnapján mindössze négy idős asszony vett részt az új plébános által celebrált misén. A település fiataljai sebtében trikókat nyomtak "Valamennyien Don Sante gyermekei vagyunk!" felirattal.

"Még nem tudom, mit fogok tenni, de mint mindig, ezúttal is monterossói testvéreim segítségével döntök" - nyilatkozta a szívére hallgató pap. Közössége már véleményt mondott: a La Stampa című torinói lap szerint Sguotti atya a nyáron "népszavazást" tartott, és a 200 voksoló közül csak 16-an követelték távozását a faluból.
Forrás: MTI