Zsidó Színházi Napok

A második Marom Budapest Zsidó Színházi Napok keretében ünnepli ötödik születésnapját a Budapesti Zsidó Színház. A vasárnap és hétfőn zajló rendezvénynek a Sirály! Alternatív Kulturális Centrum, a Kuplung, valamint az RS9 Stúdiószínház ad otthont.

A Budapesti Zsidó Színház a Bethlen téri zsinagógában alakult öt évvel ezelőtt. Kezdetben csak zsidó ünnepeken lépett fel a Marom Budapest zsinagógai kórusából alakult társulat. A Budapesti Zsidó Színház ma már évi 60 előadást tart.

A társulatvezető Mordecháj ben Ávrohóm munkáját, mások mellett, Izsák Lili díszlet-jelmeztervező, Galambos Attila filmrendező és Máthé Zsolt színész segíti. A Budapesti Zsidó Színház előadásait nemcsak fővárosi játszóhelyeken láthatja a közönség, hanem bemutatják színházi fesztiválokon is.

A kétnapos születésnapi rendezvényen a társulat felvillantja az elmúlt öt év néhány színházi pillanatát, valamint bemutatja a jelenleg futó darabokat. A közönség vasárnap délután háromtól Molnár Ferenc: Játék a kastélyban című komédiáját nézheti meg a Kuplung nevű Király utcai szórakozóhelyen.

A Sirályban állítják ki a Budapesti Zsidó Színház elmúlt öt évadának képi és tárgyi emlékeit. A folytatásban zenés délután várja a közönséget, az estet pedig születésnapi buli zárja ismét a Kuplungban. Hétfőn Csehov: Cseresznyéskert című darabját az RS9 színházban nézheti meg este héttől a közönség.

A kétnapos rendezvény részletes programja a: www.zsidoszinhaz.hu oldalon olvasható.

A II. Marom Budapesti Zsidó Színházi Napok programjai ingyen látogathatók.
Forrás: FH