Ki az eltűnt kislány apja?

A portugál rendőrség állítólag kétségbe vonta, hogy Gerry McCann a tavasszal Portugáliában eltűnt skót kislány, Madeleine vér szerinti apja; pénteki londoni sajtóbeszámolók szerint a család felháborodottan cáfol és perel.

A négyéves Madeleine-nek május 3-án veszett nyoma a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta üdülőközpontjában, miközben szülei a szállodától néhány méterre, baráti társasággal vacsoráztak. Az esetet szinte példátlan nemzetközi figyelem kíséri, különösen azóta, hogy a portugál rendőrség néhány hete a szülőket, Gerry és Kate McCannt nyilvánította gyanúsítottá.

Az alapfeltételezés az, hogy az orvos házaspár a nyugodt vacsora érdekében véletlenül túlaltathatta a kislányt, és ezután megszabadultak holttestétől.

A vizsgálatot szinte naponta felröppenő, bizarrabbnál bizarrabb értesülések kísérik.

A legújabbat a The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - pénteki ismertetése szerint egy portugál újság, a 24 Horas tette közzé. A lap rendőrségi forrásokat idézve azt írta: a mesterséges megtermékenyítési eljárással fogant Madeleine biológiai édesapja nem Gerry McCann. Az értesülés szerint az egyik angliai spermabankban elvégzett vizsgálat során sikerült is azonosítani a kislány tényleges apját.

A házaspár mindhárom gyermeke - Madeleine és a kisebb ikerpár, Sean és Amelie - valóban mesterséges beültetés útján fogant. A család szóvivője azonban az újabb spekuláció nyomán közleményt adott ki, amely szerint mindegyik gyermek biológiai apja "100 százalékos bizonyossággal" Gerry McCann; minden ellenkező állítás "hazugság ... valóságtartalom nélküli kitaláció". A közlemény szerint a család mélységes felháborodással fogadta a portugál újság állításait, és pert indít a lap ellen.

A vér szerinti apa kiléte annak kiderítése szempontjából bír különös jelentőséggel, hogy kitől származnak azok a testnedvminták, amelyeket a portugál rendőrség állítólag a házaspár által Madeleine eltűnése után több mint három héttel bérelt autóban talált. Ugyanis ha a DNS-vizsgálatok során egyértelműen bebizonyosodik, hogy a minták Madeleine-től erednek, és kislány édesapja nem Gerry McCann, akkor nem lehet az esetleges hasonlóságot azzal magyarázni, hogy a fellelt DNS-nyomok az eltűnt gyermek két kisebb testvérétől is származhatnak - írta a pénteki The Sun.

A szülők meggyanúsításának egyik alapjául a kocsiból állítólag kinyert vér- és testnedvnyomok szolgáltak. A Renault-t ugyanis McCannék Madeleine eltűnése után 25 nappal bérelték, és ha a mintákról bebizonyosodik, hogy a gyermekéi, az alátámaszthatja azt a feltételezést, hogy a szülők az addig rejtegetett holttestet a kocsival vitték el valahova, és eltemették.

A család ezt a rendőrségi teóriát már korábban abszurdnak nevezte.

Forrás: MTI