Káros és felelőtlen a megosztó politika az SZDSZ szerint

Az SZDSZ álláspontja szerint káros és felelőtlen a Fidesz, illetve Orbán Viktor pártelnök megosztó politikája a romániai európai parlamenti (EP) választás előtt, ami azzal a beláthatatlan következménnyel járhat, hogy európai képviselet nélkül marad a romá

Szent-Iványi István liberális EP-képviselő, a kisebbik koalíciós párt külügyi kabinetjének vezetője ezt pénteken mondta sajtótájékoztatón, Budapesten.

A politikus értékelése szerint annak önmagában nincs túl nagy jelentősége, mely romániai képviselők ülnek az Európai Parlamentben az elkövetkező másfél évben, ám ha Tőkés László királyhágó-melléki református püspök sok szavazatot kap, akkor előfordulhat, hogy sem ő, sem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem jut európai képviselethez.

A liberális EP-képviselő beszámolt arról, hogy Brüsszelben találkozott Markó Bélával, az RMDSZ elnökével és a párt listavezetőivel.

Meggyőződésem, hogy az RMDSZ jelöltjei legitim, hiteles, a realitásokat figyelembe vevő európai parlamenti képviselők lennének - közölte Szent-Iványi István. Hozzátette: a liberálisok segítenek nekik, hogy a párt elérje a bejutáshoz szükséges öt százalékot az EP-választáson.

Romániában november 25-én tartják az európai parlamenti választásokat.

A szabad demokrata szakpolitikus ismertette az SZDSZ külügyi kabinetjének álláspontját a liberális magyarságpolitikáról, amely közlése szerint elfogadó, vagyis mindenkit magyarnak tekint, aki annak vallja magát. Kiemelte: az uniós tagság önmagában nem old meg mindent, de széles kereteket ad a kisebbségek problémáinak megoldására.

Mint elhangzott, az SZDSZ az autonómiát tekinti az önrendelkezés legalkalmasabb formájának, de a liberálisok álláspontja szerint ez nem érhető el külső ráhatással, ehelyett az adott országokban a többségnek és a kisebbségnek kell megállapodnia. Ehhez - tette hozzá az EP-képviselő - segítséget nyújtanának.

Szent-Iványi István felvetette a schengeni egyezmény jövő januárra tervezett életbe lépése utáni problémákat, amelyek szerinte európai jelleggel oldhatóak meg, és különösen a vajdasági és a kárpátaljai magyarság ügyében sokat segítenek a kishatárforgalmi, valamint vízumkönnyítési megállapodások.

A liberálisok újragondolnák a határon túli magyarság támogatását. Leginkább olyan projekteket támogatnának, amelyek célszerűek, racionálisak és főként az intézmények esetében hozzáadott értéket képviselnek az adott kisebbség számára.

Forrás: MTI