Baleset a Nagycirkuszban

Könnyebb sérülései vannak annak a kínai artistának, akit előadás közben ért baleset csütörtök délután a Fővárosi Nagycirkuszban. A fiatal nő kisebb agyrázkódást kapott, amikor mutatvány közben a porondra zuhant 4 méter magasból. Az előadást folytatták, az

A Fővárosi Nagycirkuszban december végéig vendégszerepel a Kínai Nemzeti Cirkusz, ennek tagja a csütörtökön megsérült artista. A fiatal nő társával egymásra rakott székeken mutatott be produkciót, amikor valamiért lezuhant. A baleset a csütörtök délutáni előadás utolsó előtti számában történt. Az előadást folytatták, miután az artistát kivitték a porondról. A mentők az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe vitték a nőt, innen várhatóan pénteken vagy szombaton engedik ki.

Az artistanő egy szerencsés mozdulatnak köszönheti, hogy nem lett nagyobb baja. Zuhanás közben oldalra fordult, ezért nem szenvedett gerincsérülést és agyrázkódása is ezért enyhébb fokú - tájékoztatták a Független Hírügynökséget a Fővárosi Nagycirkuszban.

Eötvös György, a Magyar Cirkusz és Varieté Kht. művészeti vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a Fővárosi Nagycirkuszban a 80-as évek óta a csütörtöki volt a harmadik baleset. A legsúlyosabb baleset a 80-as években történt, a trapézról zuhant le egy magyar artista, aki súlyosan megsérült. Az utazó cirkuszoknál a kisebb magasságok miatt kevesebb a baleset, de ezekről statisztika nem készült - tette hozzá.
Forrás: FH