A reform a legnagyobb kihívás

A kormányzat reformtörekvéseit a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb, legbonyolultabb kihívásának nevezte, a 2010-es évet pedig egyfajta történelmi útelágazásként jelölte meg Gyurcsány Ferenc csütörtökön Szekszárdon.

Ezekben az években kiderül, hogy velünk és általunk teljesedik ki a rendszerváltás egyik legnagyobb eszménye. Velünk teljesedik ki a polgárosodás folyamata. Mi leszünk arra képesek, hogy felelősséggel és lehetőséggel öltöztessük fel a szabadság országát - mondta a miniszterelnök az MSZP Nagy Párbeszéd elnevezésű rendezvényének második állomásán.

A kormányfő a városi sportcsarnokban mintegy ezer ember előtt azt hangsúlyozta: a szocialisták történelmet írva olyanná formálják az országot, amilyenné elődeik szerették volna: élhető, fejlődő európai országgá.

Forrás: MTI