Megalakult az SZDSZ tudománypolitikai társadalmi kabinetje

Megalakult az SZDSZ tudománypolitikai, innovációs és információs társadalmi kabinetje; Csepeli György, a testület elnöke csütörtökön az MTI-nek azt mondta: "a közjó fejlődésének legfőbb eszköze a kutatás-fejlesztés".

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közpolitikai igazgatója kiemelte: a magyar tudományosságnak kiváló mércéje lehetne, ha tíz éven belül lenne egy magyar Nobel-díjas.
Csepeli György hangsúlyozta: manapság arról folyik a vita, emelkedjenek-e a képviselői fizetések, pedig sokkal fontosabb lenne a kutatói fizetések emelése. Ezzel összefüggésben megjegyezte: el kell érni, hogy ha egy fiatal kutató kimegy külföldre, akkor utána vissza is tudjon jönni Magyarországra.
Boda Miklós egyetemi tanár ehhez kapcsolódva úgy fogalmazott:
jó, ha valaki külföldön szerez tapasztalatot, de fontos, hogy utána Magyarországon tudjon kutatni. Magyarországon szükség lenne három-négy kutatóegyetemre, ehhez fókuszálni kellene a pénzeket - mondta az SZDSZ tudománypolitikai kabinetjének tagja. Hozzátette: a kutatási területek tekintetében Magyarország szinte versenyezhet az Egyesült Államokkal, viszont a kutatásokhoz megfelelő csapatok kellenek.

Boda Miklós és Csepeli György egyaránt azt mondta, hogy a magánszférának, a vállalkozásoknak meg kell többszöröznie a kutatás-fejlesztés, a tudomány támogatását.

A szabad demokraták tudománypolitikai, innovációs és információs társadalmi kabinetjének Csepeli György és Boda Miklós mellett Magyar Bálint, az SZDSZ ügyvivője, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, Kardos Julianna, az MTA Kémiai Kutatóközpontjának tudományos osztályvezetője, Ludassy Mária, az ELTE egyetemi tanára, Kovács Zoltán, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége elnöke és Polgárné Májer Ildikó, a Valdeal Zrt. elnök-vezérigazgatója a tagja.

Forrás: MTI