Már szabad aludni az utcán

Los Angeles hajléktalanjai szerdától zavartalanul alhatnak a nagyváros járdáin esténként, feltéve, hogy nem üzletek és lakások kapualjait foglalják el. Erről peren kívül egyezett meg a város vezetősége és egy jogvédő szervezet.

Az egyezség értelmében este kilenc órától reggel hat óráig engedélyezik, hogy az utcán aludjanak az emberek, ha a kapualjaktól három méter távolságra választanak fekvőhelyet, és nem követnek el bűncselekményeket. Az engedély addig marad érvényben, amíg a város fel nem épít 1250 olcsó, hajléktalanok elszállásolására alkalmas lakást. A város önkormányzatának becslése szerint ez legalább három évet vesz majd igénybe.

Az egyezség egy 2003-ben indult per végére tehet pontot. Akkor hat hajléktalan perelte be a várost, amiért a rendőrség emberei egy 1968-as törvényre hivatkozva letartóztatták őket, mert az utcán aludtak. Az egyezséget még egy fellebbviteli bíróságnak is el kell fogadnia.
Forrás: FH