Jogcím nélkül utalnak ki 200 milliót

Szocialista székházbotrányról ír csütörtökön megjelenő számában a Heti Válasz; az MTI-hez szerdán eljuttatott cikk szerint a Magyar Turizmus Zrt. jogcím nélkül utal ki 200 millió forintot a Vérmező úti pártközpont tulajdonosának.

Az MSZP elköltözik VIII. kerületi, Köztársaság téri székházából, és amíg elkészül az új, VI. kerületi, Jókai utcai épület rekonstrukciója, bérbe vették az I. kerület, Vérmező út MBC-irodaház negyedik és ötödik emeletét.

A Heti Válasz közli, hogy 2006 végén a negyedik és ötödik emeletről költözött ki a Magyar Turisztikai Hivatal, illetve jogutódja, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium turisztikai szakállamtitkársága.

A tárca eredetileg 2008. december 31-ig szerződött, ám tavaly év végén a szakállamtitkárság mégis a Hold utcába költözött, az egykori ifjúsági és sportminisztérium épületébe. Ezután tette át székhelyét az MSZP a Vérmező úti átmeneti szállásra, ahol - friss bérleti szerződésük értelmében - 2008. december 31-ig maradnak.

"Egy kvázi titkos üvegzseb-kimutatás szerint" azonban a Magyar Turizmus Zrt. 2007. január 1-jétől 2008. december 31-ig érvényes, kétéves időtartamra szóló szerződést kötött "az MBC irodaházban található bérlemény bérlésére", nettó 200 millió forint értékben - olvasható a cikkben.

A hetilap szerint a megállapodás "minden ésszerűséget nélkülöz", hiszen az idegenforgalmi részvénytársaság annak ellenére állja a 2007-2008-as időszak 200 milliós terhét, hogy már kiköltözött az épületből.

"Egyelőre nem állíthatjuk - igaz, cáfolni sem áll módunkban -, hogy az MSZP helyett egy állami cég fizet az MBC-bérleményért, így azt sem, hogy a közforintok terhére burkolt pártfinanszírozás folyik" - fogalmaz a Heti Válasz, de hozzáfűzi: "az önkormányzati tárca egyik cége jogcím nélkül pénzeli az MSZP szállásadóját".


Forrás: MTI