Pirospaprikától a Rubik-kockáig

Gasztronómiai fesztivált, egyben pedig hagyományőrző fiesztát rendeznek október 12. és 14. között a Campona bevásárlóközpont parkolójában, ahol a pirospaprikától a Rubik-kockáig számos híres magyar termékkel találkozhatnak a látogatók.

A II. Hungaricum Fesztiválon idén is a féltve őrzött, évszázados receptek alapján, hagyományos alapanyagokból készített különlegességek sorát vonultatják fel a rendezők.

Az őshonos hazai szürkemarhából és mangalicából készült ételek, borok, pálinkák, sajtok, tejtermékek, lekvárok, mézek, szörpök és édességek, paprika és fűszerfélék széles választékát, valamint a népi iparművészeti alkotásokat lehet majd itt megvásárolni.

A rendezvényen tehát nemcsak a hivatalosan hugarikummá nyilvánított termékek illetve előállító cégeik vesznek majd részt.

A legjobb ételeknek és italoknak - idén először - egy neves szakértőkből álló zsűri ítéli majd az Arany Paprika-díjat és gazdára talál két Piros Paprika-közönségdíj is.

Szórakoztató programok várják a kicsiket és a felnőtteket e három nap folyamán. Bemutatkoznak a nemzeti parkok a hagyományos magyar kutyafajták.

Lesz Rubik-kocka bemutató és felállítják az Ulti Sátort is, ahol meg lehet tanulni ultizni.

A régi mesterségek iránt érdeklődőket beavatják a csipkeverés, a kosárfonás, a kékfestés és a kerámiakészítés rejtelmeibe is.
A rendezvényre ingyenes a belépés.

Forrás: MTI