Hat év az apagyilkos fiúnak

Egy tízkilós kalapáccsal ölte meg édesapját az a középiskolás kömpöci fiú, akit jogerősen hat év börtönbüntetéssel sújtott kedden a Szegedi Ítélőtábla. Az 1989-ben született középiskolába járó vádlott, akit édesanyja 1996-os halálát követően apja nevelt,

Apja, a későbbi sértett és közte nem volt jó a viszony, az apa nem törődött a fiával, így a zárkózott, problémáival egyedül maradó fiú inkább nagyszüleivel és nagybátyjával ápolt jobb kapcsolatot.
Az ítélet szerint 2006. augusztus 31-én a fiú otthonában tartózkodott Kömpöcön. Mivel apja nem foglalkozott vele, barátai nem voltak, a világtól teljesen elidegenedett, s elhatározta, hogy megöli apját - akit a kialakult helyzetért hibáztatott -, és egyúttal magával is végez. Ez a terv már régóta foglalkoztatta.

Este fél 10 körül a fiú öngyilkossági szándékkal magához vette apja borotvapengéjét, majd a meleg vízzel teleengedett fürdőkádban többször megvágta bal csuklóját. ám öngyilkossági kísérlete nem járt sikerrel.

Ekkor úgy döntött, hogy apját öli meg. Azt tervezte, hogy egy kalapáccsal végez vele, fejbe üti, amikor alszik. A ház műhelyében magához vett egy tízkilós kalapácsot, bement a konyhában alvó apjához, majd nyolc ütést mért a fejére. Miután meggyőződött arról, hogy apja meghalt, a kalapácsot a földre tette, és elhatározta, hogy végez magával. A fiú az éjszaka folyamán három alkalommal, különböző módszerekkel próbált öngyilkos lenni, sikertelenül.

Reggel közölte nagyanyjával, hogy elmegy az iskolába, de ehelyett elbújt a lakás egyik szekrényébe. Az apja halálát a nagymama fedezte fel, ő értesítette a rendőröket, akik a helyszínre kiérkezve megtalálták a fiút. A házba kiérkező orvos már csak az apa halálát tudta megállapítani.

A táblabíróság emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a fiút, s ezért jogerősen hat év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte.

Az ítélet indoklásakor elhangzott, egy szerencsétlen sorsú fiatalember ügyében kellett döntést hozni, aki hétévesen elveszítette édesanyját, ezt követően nem rendelkezett olyan szerető családi háttérrel, amelyben megoszthatta volna másokkal a gondjait, nem volt kihez fordulnia problémáival. Ez vezetett végül a gyilkossághoz. Enyhítő körülményként vette figyelembe az ítélőtábla azt a tényt is, hogy a fiú többször kísérelt meg öngyilkosságot, tulajdonképpen sokkal nagyobb figyelmet szentelt annak, hogy saját magával végezzen, mint apját megölje.

Forrás: MTI