Döntenek a rendőrrel dulakodó képviselőről

Kedden dönt Lengyel Zoltán korábbi fideszes politikus mentelmi jogának felfüggesztéséről a parlament szakbizottsága. A legfőbb ügyész kezdeményezte ezt, ami azt jelentheti, hogy büntetőeljárást indítanak a képviselő ellen, amiért nyáron dulakodott őt igaz

Az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottsága zárt ülésen tárgyal Lengyel Zoltán ügyéről, majd javaslatukat megküldik az országgyűlésnek, amely várhatóaan jövő hétfőn - 15-én - dönthet - mondta el a Független Hírügynökségnek Karsai József, a bizottság titkára.

Lengyel Zoltánt július elején Budapesten az Alagútnál igazoltatták a rendőrök. A képviselő szerint megverték az egyenruhások, de a rendőrök azt mondják, hogy ez fordítva történt: a képviselő ütötte meg egyiküket. Az ügyben a politikus és a rendőrök feljelentése alapján is indult egy-egy nyomozás.

A rendőrök feljelentése alapján vizsgálódó Központi Nyomozó Ügyészség vezetője a Független Hírügynökségnek korábban azt mondta, hogy Lengyel Zoltán ellen hivatalos személy elleni erőszak, könnyű testi sértés és három rendbeli becsületsértés megalapozott gyanúja fogalmazódott meg a nyomozásban. Emiatt indítványozta a legfőbb ügyész, hogy függesszék fel a politikus mentelmi jogát, csak ennek megtörténte után lehet meggyanúsítani őt.

Lengyel Zoltán a történtek után - a párt érdekeire hivatkozva - kilépett a parlament Fidesz-frakciójából, szeptember 10-e óta független országgyűlési képviselő.
Forrás: FH