A mélyben lappangó feszültségek az 1890-es években törtek a felszínre, vége szakadt a viszonylagos nyugalomnak. Az ipari munkásság létszámának gyarapodásával formálódott az első nem közjogi alapon szerveződő politikai erő, amely a Magyarországi Szociáldemokrata Párt 1890-es megalakulása után vált országos politikai tényezővé. A párt számára közömbös volt a kiegyezéshez való viszony, eleinte a munkásérdekek közvetlen védelmét tűzte zászlajára, de hamarosan felvették céljaik közé a munkások politikai egyenjogúságát is. Mivel a magas vagyoni cenzus miatt a munkásság nem vehetett részt az országgyűlési választásokon, választójogi reformot követeltek - ez azért is fontos volt számukra, mert a politikai hatalom megszerzését az államrendszer demokratizálása révén akarták elérni.
Az 1905-ös választásokon véget ért a Szabadelvű Párt negyvenéves uralma, az ellenzéki pártszövetség szerzett többséget. Ferenc József azonban nem fogadta el az "összbirodalmi érdekeket" veszélyeztető kormányprogramot. Ügyvezető, úgynevezett "darabont kormányt" nevezett ki báró Fejérváry Géza vezetésével, mire az ellenzék nemzeti ellenállást hirdetett meg. A kabinet a koalíció letörése érdekében tárgyalásokat kezdett a szociáldemokrata párt vezetésével a széleskörű választójogi reform bevezetéséről.
A bizalmas szóbeli megállapodás szerint a pártot sújtó korlátozásokat feloldják, az SZDP országos választójogi kampányt bontakoztathat ki. 1905. szeptember 15-én a "vörös pénteken" százezren tüntettek a Parlament előtt. 1906 elején a király feloszlatta a parlamentet, a törvényhatóságokba kormánybiztosokat küldött, és megszüntette az ellenállók fizetésének folyósítását. Az ellenzék megtört és legfontosabb követeléseit feladva paktumot kötött Ferenc Józseffel.
A Szociáldemokrata Párt 1907. október 10-re újabb, most már általános, országos sztrájkot hirdetett a választójogi reform érdekében, mert annak kidolgozását a kormány egyre halogatta. A munkásokat a szakszervezeteken keresztül, kiáltványokban és felhívásokban mozgósították. A kormány ugyanakkor rendeletben elbocsátást kilátásba helyezve, megtiltotta a vasutasok részvételét a sztrájkban. A tüntetés időpontjára, október 10-ére a főváros valamennyi kerületi rendőrkapitányságát készenlétbe helyezték, a stratégiai pontokra többszörösen megerősített járőrszolgálatot vontak össze. Azt is megtiltották, hogy a tüntetők az Országház elé vonuljanak, így a nagygyűlésre végül a Városligetben került sor, a tüntetők memorandumát a Parlamentben adták át.
A "vörös csütörtökön" országosan 200 ezer, a fővárosban 100 ezer munkás sztrájkolt. A pártvezetés a komoly figyelmeztetésnek szánt demonstrációtól lényegesen nagyobb hatást remélt, a kormányt ugyanis különösebben nem rendítette meg a százezres tüntető tömeg és nem sietett a választójogi törvénytervezettel. Ezután bizonyos rezignáltság lett úrrá a mozgalom körében, a választójogért folyó harc elcsendesült, a pártvezetés egy ideig várakozó álláspontra helyezkedett.