Szekeres Imre a nápolyi NATO-parancsnokságon

Nápolyban fejeződött be Szekeres Imre hivatalos olaszországi látogatása. A honvédelmi miniszter a NATO Összhaderőnemi Parancsnokságán tett látogatást, ahol először annak vezetőjével, Harry G. Ulrich admirálissal folytatott megbeszéléseket, majd találkozot

Szekeres Imre honvédelmi miniszterként első ízben járt a NATO nápolyi Összhaderőnemi Parancsnokságán, ahol ünnepélyes keretek között fogadták a magyar delegációt. A miniszter ezt követően az észak-atlanti szervezet illetékes parancsnokával, Harry G. Ulrich admirálissal folytatott megbeszéléseket először négyszemközt, majd a magyar delegáció többi tagjával együtt. Ulrich admirális részletesen megismertette Szekeres Imrét a NATO nápolyi központjának működésével, de természetesen az aktuális kihívások is szóba kerültek, különös tekintettel a katonai szövetség – és azon belül Magyarország – balkáni jelenlétére.

Akárcsak olaszországi tárgyalópartnereiét, Szekeres Imre az admirális figyelmét is nyomatékosan felhívta arra, hogy nem szabad tétlenül várni a december 10-ei ENSZ BT-döntést Koszovó státuszáról, hanem fel kell készülni egy esetleges kudarcra is. „Mindenképpen el kell kerülni egy egyoldalú albán függetlenségi deklarációt, ez ugyanis beláthatatlan következményekhez vezethetne”, mutatott rá a miniszter.. Jelentős eredménynek számít, hogy az amerikai álláspont a megbeszélés tapasztalatai szerint rugalmasabbá vált, és az admirális egyetértett Szekeres Imrével a kérdésben.

Harry G. Ulrich többször is megköszönte Szekeres Imrének a nápolyi bázison szolgálatot teljesítő magyar katonák magas színvonalú munkáját. A tiszteletére adott díszebédet követően a honvédelmi miniszter olaszországi látogatásának utolsó állomásaként a magyar kontingensnél is látogatást tett. Mikita János altábornaggyal, a Magyar Honvédség vezérkari főnökének helyettesével közösen részletesen tájékoztatta az egység tagjait a haderőreform állásáról, illetve ennek a Nápolyban szolgálatot teljesítőket közvetlenül is érintő részeiről. A miniszter köszönetet mondott a katonáknak példás szolgálatukért és egyben Ulrich admirális méltató szavait is tolmácsolta feléjük.

„Az olasz-magyar katonai kapcsolatok történelmi viszonylatban is kiemelkedően jónak mondhatók. Ritkán van példa arra, hogy két ország ennyire jól és zökkenőmentesen tudjon együttműködni egy adott területen. Ezen túlmenően a látogatás legjelentősebb eredményének mindenképpen azt tartom, hogy Koszovó kérdésében sikerült közelebb hozni az amerikai elképzeléseket a miénkhez”, összegezte a háromnapos olasz vizit tapasztalatait Szekeres Imre.