Az 57 éves muzsikus 1971-ben a Genesis gitárosaként vált ismertté, Anthony Phillipset felváltva. (Érdekes módon, előde is azóta egyedül készíti felvételeit és ő sem létezik a média számára a zenén túl.) Bár Hackett nagyban hozzájárult akusztikus és elektromos hangszerével az együttes zenéjéhez - a Firth of Fifth futamai valósággal védjegyévé váltak, de az ő gitárjára épül a Carpet Crawl, Watcher of The Skies, vagy a Los Endos című Genesis-darab - nem tudta igazán kibontakoztatni valódi tehetségét a rendkívül erős egyéniségű Peter Gabriel, majd Phil Collins mellett.
Még tagja volt a Genesisnek, amikor saját nevén jelentetett meg albumot Voyage of The Acolythe címmel, amelyet az akkori kritika "minden idők legjobb Genesis-albumának" nevezett. Ezen ugyanis még a többiek is szerepeltek. 1977-ben azonban Steve megunta, hogy háttérbe szorítják: egy nagy világturné után kiszállt - 1977. október 8-án jelentette be távozását a csapatból -, és azóta mindössze rövid ideig játszott együttesben, a szupergroupnak szánt GTR-ben, amelyben egy másik nagy gitáros, Steve Howe is pengetett.
Hackett stílusát nehéz lenne meghatározni. Ő maga mondta egy interjúban, hogy amíg legtöbb pályatársának az a célja, már az első hangoktól felismerjék játékát, ő éppen ennek ellenkezőjére törekszik: szinte mindegyik lemeze más. (Ami állandó: valamennyinek borítóját felesége, a festőművész Kim Poor tervezi). Vannak hardrock felvételei, (Please, Don't Touch), készített latinos lemezt (Till We Have Faces), születtek teljesen akusztikus lemezei, és megpróbálkozott a blues-zal is. Az utóbbi időben egyre inkább foglalkoztatja a komolyzene, illetve a nagyzenekari hangzás. Szimfónikus zenekarral készítette el Shakespeare Szentivánéji álom című színdarabjának zenéjét, és egyik legnagyobb sikerét aratta az öccsével, Johnnal közösen készített Sketches of Satie című albumával, amelyen Erik Satie műveit dolgozták fel akusztikus gitárra és fuvolára. Ennek egyik tétele filmslágerré is vált a Csokoládé című romantikus alkotásban és a lemez felbukkant már meditációs programokban is.
Steve Hackett 2002-ben lépett fel először Budapesten, és óriási sikerű koncertet adott a Petőfi Csarnokban. Újabb szerzeményei, feldolgozásai mellett a közönség hatalmas ovációval fogadta azokat a darabokat, amelyekben régi Genesis-motívumokat fedezhetett fel. Az akusztikus hangversenyt, amelyből a Hungarian Horizons című dupla CD és DVD készült, egy évvel később ugyanott egy elektromos koncert követte, ugyanolyan sikerrel. Közben a stúdióban sem pihent: 2003-as To Watch The Storms című albuma az ipari zene felé is nyitott, kicsit "King Crimsonos" beütésekkel, a 2005-ös Metamorpheusban ismét "klasszicizált", míg a legújabb, a tavalyi Wild Orchids ismét sokirányú rocklemez, amelyből kiderül: Hackett bírja erővel és fantáziával. Emellett folyamatosan teszi közzé az elmúlt harminc év koncertjeinek legjavát a Live Archive sorozat keretében.
Tavaly elterjedt, hogy ismét összeáll a "nagy Genesis", amelyben ő is, Gabriel is szerepelne, és így indulnak világturnéra. Végül azonban egyikük sem "ért rá", és maradt a Collins-Banks-Rutherford trió. Alighanem az az igazság, hogy Hackett már ezer mérföldekre van a megasztár-státustól és saját útját feleslegesnek tartotta feladni akárcsak ideiglenesen is egy nosztalgiaturné kedvéért.