Az MTV-nek nem sikerült

Első nekifutásra nem kapott többséget a Magyar Televízió (MTV) új székházának felszerelésére kiírandó pályázat szövege a közmédiumot felügyelő közalapítvány elnökségében - közölte Czeglédi László, a testület elnöke szerdai ülésük után az MTI érdeklődésére

A részletekről szólva annyit mondott el: négyen támogatták a pályázat szövegét, míg öten tartózkodtak a döntéshozatalnál.

Hónapok óta húzódik az MTV új, óbudai gyártóbázisának felszerelés-beszerzésére kiírandó pályázat kiírása: tavasszal Rudi Zoltán elnök még májusra jósolta e lépés megtételét.

Testületi tagoktól úgy értesült az MTI, hogy jövő szerdán ismét foglalkoznak az anyaggal.

Tájékoztatásuk szerint a szerdai ülésen nem született döntés másik két, a médiában rendszeresen szereplő témában: a szerződések nyilvánosságra hozatala, valamint a műsorvezetők összeférhetetlensége ügyében.

Forrás: MTI