Újra Rockaréna!

Újra dübörög a rock jövő év március második hétvégéjén a Papp László Budapest Sportarénában. Az idén februárban nagy sikert aratott Magyar Rock Élő Legendái program folytatásaként március 7-én és 8-án vezető magyar rockzenekarok szórakoztatják a nagyérdem

Akárcsak idén februárban, mindkét napon délután 5 órától este 11 óráig hat-hat zenekar lép a BS színpadára. Lesznek közöttük olyanok, akik idén is felléptek a rockünnepen. Ismét láthatja-hallhatja a közönség a Bikinit, a Deák Bill Blues Bandet, Nagy Ferót és a Beatricét valamint a Karthágót.

A rockünnep házigazdája, akárcsak legutóbb ismét Nagy Feró lesz. A népszerű rockzenész két zenekarral - az Ősbikinivel és a Beatricével lép majd a színpadra. Nagy Feró nagyon élt a tájékoztatón, sok humorral vezette fel a nagy eseményt.

A márciusi Rockaréna első napjára meghívást kapott a jövőre hatvanéves Török Ádám és negyvenéves együttese, a Mini, a Zorall, a Deák Bill Bluesband, az Ősbikini Nagy Feróval és a Beatrice. Az egyelőre ismeretlen nemzetközi sztár zárja az első estét.

Szombaton lép fel Vörös István és a Prognózis, a Zanzibár, a Kormorán, a mai Bikini, a Karthago és a Pokolgép.

Idén februárban a magyar rockfesztivál fergeteges sikert hozott, a fellépők harminc év dalaival szórakoztatták a közönséget. Összesen tizenkétezren voltak kíváncsiak a koncertekre, a kétnapos fesztivál elsöprő sikert aratott, kitűnő volt a hangminőség. Mint a tájékoztatón elhangzott, egy színpadon, 25 éve nem volt lépett fel ennyi hazai rocksztár. Kitűnő volt a hangminőség és a színpadkép is.

Az idei fesztivál egyik szülőatyja és a jövő évi szervezője Kiss Zoltán Zéró, a Karthago basszusgitárosa és természetesen az ArénaEvents, amelynek ügyvezető igazgatója is megjelent a tájékoztatón, s jelen voltak a fellépő zenekarok vezéregyéniségei, köztük Török Ádám, Szigeti Ferenc, Vörös István, Deák Bill Gyula, Koltai Gergely.

Elhangzott többek között, hogy a szervezők a fiatalabbakra is gondolva hívták meg a Zorall és a Zanzibár együttest.

A Rock-Aréna2 fellépői eddig nem látott produkciókkal készülnek. Arra még nem tudtak egyértelmű választ adni, hogy lesz-e CD vagy DVD a koncertekről. Kiss Zoltán Zéró elmondta, hogy ehhez minden résztvevőnek hozzá kell járulnia. A legutóbbi rockfesztivált az egyik fellépő engedélyének hiányában nem jelentették meg.

A sajtótájékoztatón jelentették be azt is, hogy az Aréna Events szervezőiroda elindítja az "Érj haza!" mozgalmat, tekintettel az elmúlt évek motoros baleseteire. A kezdeményezők a rockegyüttesekkel együtt arra hívják fel a figyelmet, hogy a motorozás nem őrjöngés, hanem életérzés. A sajtótájékoztatón a zenészek aláírásukkal hitelesítették a mozgalom elindítását.

Forrás: MTI