Eredetvédelem a meggynek

Eredetvédelem alá kerül az Újfehértói fürtös meggy és a belőle készült híres ágyaspálinka; az erről szóló oklevelet szombaton, az I. Zsindelyes Fesztiválon adják át a szeszipari termék készítőjének, az érpataki Kaiser 2000 Kft.-nek - közölte a társaság al

Az oltalom azt jelenti, hogy az ágyas meggypálinka csak az Újfehértói fürtös nevű meggyfajtából készülhet, s a gyümölcsöt kizárólag a térség 17 tanyáján és településrészén lehet termeszteni - mondta Papp József.

Az Újfehértóval szomszédos Érpatakon a Zsindelyes Pálinkafőzőt üzemeltető, 66 dolgozót foglalkoztató kft. vezetője kiemelte: az Újfehértói fürtös meggy és a belőle készült pálinka olyan földrajzi eredetvédelem alatt álló gyümölcsök és szeszipari termékek közé került, mint a kecskeméti és a gönci barack, a szatmári és a békési szilva, vagy a szabolcsi alma.

A fesztiválon az újfehértói Rió ház falán doborművet lepleznek le, amely a fürtös meggy és az ágyaspálinka hírnevének állít örök emléket, s kitüntetik azt a négy, a gyümölcs nemesítésében közreműködő négy szakembert, aki a helyi kutatóintézetben a meggyfajtát létrehozta.

Az újfehértói rendezvényen ott lesznek a Magyar Pálinka Lovagrend tagjai is, akik ellátogatnak az évi kétszázezer liter pálinkát készítő, s a magyar piac mellett Németországba, Csehországba és Szlovákiába exportáló, családi vállalkozásban működő Zsindelyes Pálinkafőzdébe, s részt vesznek a szakmai konferencián.

A szombaton 14 órakor kezdődő programon a domborműavatás után koccintásra várják a fesztivál résztvevőit, akik az Irigy Hónaljmirigy Együttes műsorának és a tűzijátéknak a megtekintése után, reggelig tartó zenés mulatságon vehetnek részt.

Forrás: MTI